Vers önmagáról
Mikor megszülettem,
apám odaadott a nőnek,
aki megtermékenyítette,
de az nem fogadott be.

Azóta rám se tud nézni
az emlékek miatt,
amiket ő szőtt belém.

A fecnit, amin állok,
begyűrte egy könyv lapjai közé,
és eldugta egy sötét polc mélyére.

Igazából a fejében lakom.
Kívülről el tudna mondani,
ha merné.
Bp.
 
Elavult város
Kiveszem egy perce a fülhallgatókat,
hagyom hogy belémigya magát
az elavult város zenéje,
ahogy a kereplő teherautók ritmusára
szólózik a nyikorgó villamos,
és vén koldus vokálozik
egy korhadó fapadon.

Elavult város Budapest,
megőrzi a nyomod
a lehullott vakolatban,
a járdákra mosott sárban,
tenyered, ahogy a piszkos falnak dőlve
akaratlanul megtisztogatod.

Elavult város ez a Budapest,
és keresztül vágja egy zöld folyam,
beteg a Duna, penészes, fekélyes,
urbánus szemét karistolja az alját.
Omlásveszélyt jelző szalagok,
kátyúk, vizeletszagú aluljárók,

Budapest elavult város.
Mint röghegyek, kiemelkedtek a házak,
és az idő tömzsi ujjaival
morzsolgatja zavartalanul.
Levesz egy-egy darabot,
és a törmeléket
kőgalambok elé szórja.
Bp.
 
Ottó és a lottó
Nyalóka helyett lottót kértem.
Megnyerem, és veszek egy házat.
És az az én házam lesz.
És a kapcsolót csak én érem el,
ha gólyalábra állok.
És ha apu szól, hogy ebéd van,
rúdon csúszok le,
mint a tűzoltó bácsik.
És a csokit páncélszekrénybe teszem,
hogy öcsi ne puszilja be.
És anyunak is adok, ha kér,
de ő mindig virágokat eszik.
És az ajtók alacsonyak lesznek,
hogy a felnőttek
csak négykézláb tudjanak bejönni.
Bp, 2011. 03. 21.
 
Búvárcsirke
Anyu csirkét sütött nekem vacsorára,
Mert tudja, hogy nem szeretem a halat.
A többiek mind halat ettek,
De anyu külön tányérra tette őket,
Hogy ne keverjem össze.
Furcsa egy csirke volt, de mind megettem,
A fejétől egészen az uszonyáig.
Bp, 2009.
 
Bújócska
Van egy szekrény a lenti szobában,
ahova el szoktam bújni.
Én még pont beférek oda,
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni.

Remélem,
anyu vesz majd egy nagyobbat,
mert ezt nemsokára ki fogom nőni.

Tegnap eljött hozzánk a tanító néni,
és árulkodott rólam.
Anyu utána le is szidott,
azt mondta, hogy hazudni nem szabad.

Amikor megkérdezem,
hogy apu hol van,
anyu mindig azt mondja,
hogy elutazott, messzire.

De én tudom, hogy nem mond igazat.
Tegnap a szekrénybe bújtam a tanító néni elől,
és ott volt apu cipője.
Bp, 2010. 04. 25.
 
Cetli a hűtőn
Van az a kor, amikor az ember annak is örül,
hogy ami a száján be, az másnap a fenekén ki,
két mankó kell, hogy kiegyenesedjen a fotelból,
percekig vesz levegőt, hogy kiáltani tudjon:
„Anyus, éhes vagyok, hol van a vacsora?”
De nincs válasz, és remegve kibotorkál,
hátha valami történt, a múltkor is elszédült,
csak úgy, magától, egy perce még jól volt.
A hálóban nincs senki, a wc-re is bekopogott,
a konyha is üres, a hűtőn észrevesz egy cetlit,
előkeresi a szemüvegét, és hangosan olvassa:
„Apus, elmentem a kis Julcsira vigyázni,
holnap jövök vissza, szendvics a hűtőben.”
Kinyitja az ajtaját, és tényleg ott sorakoznak,
az egész tele van velünk, mindegyik másfajta.
„Anyus hagyta itt” – lobogtatja a cetlit –
„tudja jól, hogy mindent azonnal elfelejtek.
Holnap majd hazajön, és főz valami finomat.”
Megnyugszik, és egy szendviccsel a kezében
a nappaliba csoszog, vissza a televízió elé.

Pedig dehogy jön az haza, nem jön többé,
vagy egy hónapja már kinn alszik a hidegben,
csak a gyerekek rakják ki mindig a cetlit,
mert attól apus megnyugszik, és a fotelbe ül.
Bp, 2010. 11. 29.
 
Elefánttemető
Eljöttem elhagyni
kinőtt, lyukas félelmeimet,
kifeküdni a boncasztalra,
a bomlás tompa szikéje alá.
Körülöttem magukra hagyott,
becstelen pózok galériája.
Idegen testek egymáson,
egy irányba vezető nyomok.
Bp.