2021.

 

40 éves vagyok, Kiskőrösön nőttem fel, ez némileg beárnyékolja irodalmi "pályafutásomat".

Még nem jöttem a világra, amikor elszenvedtem életem első karambolját. Egyes orvosi vélemények szerint efféle mechanikus behatások okozhatnak olyan tűzfoltot, ami az én arcomon is van; más vélemények szerint akármi más miatt is keletkezhetett. Bár a hivatalos megnevezése naevus flammeus, a portói bor folt sokkal közelebb áll hozzám. Elméletileg lézeres kezeléssel teljesen el lehet tüntetni, ezért én is megpróbálkoztam vele; de valami felsőbb hatalom úgy döntött, hogy jól van ott az úgy.

 

Bal oldalamon alapozóval eltakarva, jobb oldalamon vízfestékkel felkenve, hasonló formában.

 

Olvasásban sosem voltam jó, nem tudott úgy igazán lekötni; mivel produkálni viszont szerettem magam, hamar elkezdett érdekelni, hogyan tudnék olyan szövegeket írni, amikkel felhívhatnám magamra a figyelmet. A versek jó kiindulópontnak tűntek, hiszen rövidek, nem kell hozzájuk sok munka – gondoltam én naív fejjel –, és ha az iskolában tanuljuk, akkor bizonyára fontos szerepet töltenek be a társadalomban.

 

Hegyi Botos Attilával volt egy közös felolvasó estünk.

 

Bátyámat eközben sokkal jobban érdekelte a számítógép, amit én totálisan felesleges dolognak tartottam. Egyszer azonban megmutatta, hogy a számítógépekre programokat lehet írni, és azóta megszállottja lettem. A Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem informatikai szakon, és azóta is szoftverfejlesztőként keresem a kenyeremet.

 

 

Emlékszem, amikor megérkeztünk az egyetemi kar gólyatáborába, eldicsekedtem az első szembejövő embernek, hogy milyen különleges, "furcsa madár" vagyok, hogy számítógépes programokat és verseket is írok. Válaszul csak ennyit kaptam: "Én is."

Valahol érthető, hogy sok olyan ember akad a földön, akit mindkét terület egyszerre érdekli. Bár az egyiket "reálosnak", a másikat "humánnak" emlegetjük; mindkettő arról szól, hogy pusztán szövegek gépelésével a semmiből alkotunk valamit, amiben megmutatjuk magunkat.

 

 

Kevés időmből és hatalmas türelmetlenségemből fakadóan rövid szövegeket szoktam írni. Azt vallom, hogy a mai, felgyorsult életben az embereknek amúgy sincs energiájuk hosszú műveket olvasgatni. Szeretek egy szösszenetben meglebegtetni egy érdekes gondolatot, vagy egy alternatív szemszöget állítani mindennapos dolgokra, és aztán folytatni tovább a megszokott életemet. Azt gondolom, hogy az olvasók is pont így vannak.

Manapság ha írok egy lírai szöveget, azt sem szeretem igazából versnek nevezni. Irodalomelméleti értelemben talán még a szabadvers fogalma sem illeszkedik rájuk. Nem szeretem ritmusnak vagy rímeknek alárendelni a gondolataimat, de a szöveg hangulatát igyekszem a sorok tördelésével erősíteni.

Az utóbbi időben inkább rövid prózákkal tudom magam kifejezni. Néha használom rájuk az "egyperces" fogalmat; néha úgy érzem, hogy tiszteletlenség Örkénytől átvennem ezt a szót. Néhányat közülük igyekeztem saját rajzokkal illusztrálni.

Azért régi, nagy vágyam, hogy egyszer írok egy kisregényt, ami hosszabb, mint a diplomamunkám. Lehetőleg valami komikus vagy sci-fi témában. Ebben nagy példaképeim Rejtő Jenő és Douglas Adams.

 

Standovár Ágota fotója

 

Bizonyos aspektusból elég egyszerű az életem: Felnőttem, szereztem egy szakmát, és azóta is abban dolgozom. Más aspektusból viszont folyamatosan keresem a helyemet a nagy világban. Pl.:

• Elvégeztem egy rendezvényszervezői OKJs képzést.
• Elvégeztem egy coach képzést. (Bár azóta változtak a törvények, és talán már nem nevezhetem coach-nak magamat.)
• Igyekeztem résztvenni pár internetes, irodalmi honlap életében fejlesztőként is, majd végül Standovár Ágotával és a néhai Farkas Molnár Péterrel megalapítottuk a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóiratot.
• Szeretek fényképezni.
• Szeretek mindenféle marhaságot rajzolgatni.
• Sokat sakkozom. Nem vagyok jó, csak lelkes.

… vagis mondhatjuk, hogy a mai napig szeretem produkálni magamat :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Man Of Home Office

 

 

 

 

 

 

Na!

A férfi álmosan betotyog a konyhába, kivesz a szekrényből egy csészét, és teát tölt magának. Zavartan néz körül, majd kiordít a nappaliba.

– Vettél?

– Mit? – kérdez vissza kiabálva a felesége.

– Olyan izét.

– Mizét?

– Ami ebbe kell.

– Mibe?

– Gyere már!

Az asszony is besétál a konyhába, majd mikor meglátja a teát, az egyik alsó polcból kivesz egy bontatlan csomag cukrot.

– Ezt? – kérdezi a férjétől.

– Ezt.

A férfi idegesen cukrot szór a csészébe, majd ahogy letenné, felborítja a teát, és az kiömlik a földre.

– Ba… Ku… A fra…

– Csönd legyen már! – ordít rá a nő – Hozd inkább azt az izét!

– Milyen izét?

– Az izét! Na! Azt.

– Mit?

– Na!

– Na!

– Tudod!

– Nem tudom!

Az asszony megelégeli, és még hangosabban ordibál.

– Azt az izét, amivel így csinálsz, hogy felizéljed azt a vackot!

– Ja, hát azt mondjad! – kap észbe a férj, kiszalad a felmosóért, majd feltörli vele a kiömlött teát. Végül nekitámasztja a szekrénynek, és kifelé indul.

– Elmegyek.

– Hova?

– Tudod…

– Nem.

– Na!

– Na!

– Amit tegnap este mondtam.

– Ja… délután.

– Igen, délután.

– Jó. Addig főzök.

– Mit?

– Olyan izét?

– Az mi?

– Tudod, amikor van az a valami, és akkor körben az a sok kis apró micsoda.

– Ja… az nagyon jó! Na szia!

– Szia!

A férfi elindul otthonról, és bemegy a hivatalba. Odamegy az első szabad ablakhoz, és így köszön:

– Egy olyan izét szeretnék!

– Egy micsodát?

– Egy olyan izét, amire rá lehet izélni a… tudja mit…

– Mi baja van? Mit akar?

A férfi körbenéz, majd egy halom papírra mutat rá.

– Azt, na!

– Azt?

– Azt.

– Munkakeresői regisztrációs űrlapot?

– Azt, hát!

– Jól van – sóhajt fel a hivatalnok – Vezetékneve?

– Péter.

– Keresztneve?

– Péter.

– Péter Péter? – néz fel furcsán a hivatalnok.

– Igen.

– No fene… Foglalkozása?

– Író.

– Író?

– Igen, regényíró.

– Na ne etessen! Maga? Író?

– Igen.

– És miről írt utoljára?

A férfi röviden elgondolkodik, majd mesélni kezd.

– Hát izé…

 

(Mint utólag kiderült, él Vácott egy Péter Péter nevű költő. Ennek az írásnak semmi köze hozzá. A saját keresztnevemet akartam csak megkettőzni a vicc kedvéért.)